Újra itt, mélyen gyűlölt naplóm! Sejtettem, hogy mint minden és mindenki, te is kísérletet teszel majd a szökésre a széfből, amibe oly gondosan bezártalak, szóval remélem, szeretettel fogadtad azt a 100 égő gyertyát, amikkel körbepakoltam a széfet. Ezt ne vedd személyes sértésnek. Persze, utállak, de ha attól könnyebb, fogd fel úgy, hogy varázsoltam neked egy gyertyafényes estét!

A változatosság kedvéért, tegnap megint egy borzalmas keddi napom volt. Őszintén szólva minden keddem borzalmas. Jobban belegondolva, nem okolhatom a keddet, hiszen az összes többi napom is borzalmas. Mindegy is, a lényeg, hogy egyszerűen semmi sem sikerült. Pontosítom: minden félresikerült. Reggel a fogkefe barátságot kötött a torkommal és azonnali találkát is kértek egymástól, amit én sutaságból össze is hoztam nekik. A kávéba só került, cukor helyett, ugyanis épp bele voltam merülve egy Discovery Channel műsorba, amiről később kiderült, hogy Spektrum volt. A cigivel próbáltam meggyújtani a gyufaszálat, ami mellesleg fordítva állt a számban. Ez mondjuk sikernek könyvelhető el, hiszen ha a helyén lettek volna a dolgok, elpazaroltam volna egy cigit. A felemás zoknit is fordítva vettem fel. (Ne kérdezd, hogyan lehet a felemás zoknit felvenni fordítva, mert lehet! Ne kötekedj folyton!)

A melóról megint csak a gyönyörű, értelmes lányt tudom említeni, aki természetes, vagy leszbikus, vagy már halott és csak odaképzelem. A munkára is igaz volt a nap témája. Valahogy semmi sem jött össze. Részletekbe nem merülnék, mert ki tudja, ki olvas majd el egyszer. Nem, mintha érdekelne, de valamire fogni kell!

Hazafele beugrottam egyik ismerősömhöz. Szó szerint. Mondta, hogy alszik majd, de menjek be és ébresszem fel bátran. A kapu azonban zárva volt, így kerítést kellett másznom. Dobbantottam, de nem elég nagyot. Mikor a nadrágom érintkezett a kapu kiálló fémdarabjaival, az történelmi pillanat lehetett volna a tudomány számára, ha jelen lettek volna korunk fizikusai. Megnyílt egy fekete lyuk. Teret engedett magának a fekete lyukam. És még a haver sem volt otthon. Röviden: annyit értem el, hogy -1 fokon szellőztetett ánusszal roboghattam haza. Még a hideg is panaszkodott, hogy pont engem kell csapnia.

Hazaérve úgy döntöttem, ha már úgyis a béka segge alatt van a napom, miért ne csináljak valamit, ami nem vall rám, hátha legalább abban nem vallok kudarcot. Kitaláltam, hogy kimegyek a konyhába, fogom az első szakácskönyvet és megsütöm az első dolgot, amit benne látok. Ki is nyitottam a "Vendégváró falatkák" c. irodalmi remekművet és ígéretemhez híven meg is álltam az első képnél. Az ilyen könyvekkel az a bibi, hogy az első oldalon a szerző képét láthatjuk. Mégis ki vagyok én, szembe menjek a fogadalmammal? Teszem, amit tennem kell és amit megkíván a haza. Kannibalizmus a mindennapokban. Most próbálom felhajtani a legfőbb és egyetlen összetevőt, csak még nem találom a lakhelyét.

Végül a jól bejáratott módszerrel búcsúztattam a napot. 4 és fél órás randi Jessica Albával. Értsd: aludtam egyet.

Zárom soraim. Valószínűleg most egy ideig nem találkozunk majd, aminek tudom, hogy örülsz, de amint lesz valami említésre méltó, azonnal előveszlek.